2009. december 28-án, 17 órától került megrendezésre Mile Lajos választmányi tagunk Saját bőr (rendszerváltó történetek) című új könyvének bemutatója Budapesten.

Az esemény meglehetősen kötetlen hangulatban zajlott, és Lajos ezt csak tovább fokozta azzal a három történettel, amelyet újdonsült könyvéből olvasott fel.

Most megjelent munkája egyébként gyűjteménye a Zóna című mindennapi magazinban megjelent rövid írásainak (a kötet jelenleg Budapesten, az Írók Boltjában kapható). Tele olyan történetekkel, melyek még azokat is megmosolyogtatják, akiket nem érdekel a politika. Szombathy Pál pedig így fogalmaz:

"A történetekben a nevek diszkréten elrejtőznek, de vájtfülűek és egykori szemtanúk nyugodtan tippelgethetnek. Amit Lajos leírt, mind megesett. Képet ad egy új kor kezdetéről, az első profinak látszó politikusokról, botlásokról, ostobaságokról, hatalomról, gőgről. Kiváló korkép, mélyen emberséges: áldozatait részvéttel figyeli, kívülmarad és belép, mikor hogy. Ez a milelajosos rendszerváltás lényege: mindig, mindenen lehet, sőt kell nevetni, különben megesz a hatalom."

E mellett a nyelvezete is igazán magával ragadó, beszélt nyelvünk szófordulataival szinte elvarázsolja az olvasót. Már az elején a szívünkhöz nő Mile egyénisége, mely visszaköszön történeteiből. Még az ötödik oldalnál sem tartunk, amikor úgy érezzük, ez az ember a nép fia, és nem felejtette el, honnan jött, és még humora is van, de nem olyan, mint egy betonkeverőé. Azt hiszem, az olvasók döntő része egyet ért majd abban, hogy átrágni magunkat a könyvön nem az ablakon kidobott idő!

"De hol van Joli néni? … Férjével együtt voltak ők tagjai az MDF megyei választmányának valamikor a 90-es évek elején, valahol az északi régió egy elhagyatott csücskében laktak, ám a választmányi ülésekre rendületlenül eljártak. Aktívak is voltak, ahogy kell, főleg Joli néni. Egy-egy hozzászólása után úgy nagyjából mindenkinek le kellett volna mondani mindenről, és sok semmittevés helyett az ő vezérletével nyomban felkutatni az országpusztító, tömeggyilkos latrokat, és komótosan felhuzigálni az általa kijelölt villanyoszlopokra. Mindet. Ezt már elég jól ismertük, ám egyszer Joli néni új lemezt vett elő. Tudni kell, hogy Joli néni már élemedett korban volt, és ebben az állapotában nem igazán hajazott az idősödő Catherine Deneuve-re. A lemez viszont nem csak úgy hozzá került, ő maga gyártotta. Azt énekelte róla hosszasan és ezerszer, hogy őt megfigyelik. Meg bizony! De nem is akárhogyan és nem is akármikor. Esténként, amikor mosakszik, mindig meglebben az ablakon a függöny, és olyankor állandóan meglesik őt az utcáról. Nyilván az ellenség. Ki más? Többször elképzeltem ezt a kis vidéki, komcsi peep showt, ahogy [...]"